JOHN  DEWEY: TUDOMÁNY TÁRSADALOM

A nyugati világ civilizációjának jellemző külső .formái a gép és a gépi technológia. Közvetett értelemben ezek a tizenhetedik század tudományos forradalmának termékei. A tudomány, ha tekintetbe vesszük hatását az emberek külső szokásaira, uralkodó érdekeire, azokra a körülményekre, amelyek között az ember dolgozik és társul - a családban, a gyárban, az államban, vagy nemzetközileg -, a modern világ leghatalmasabb társadalmi tényezője. Inkább akaratlan hatások révén működik azonban, mintsem az emberek gondolatainak és céljainak tudatos átalakítójaként. A külső és belső működésnek ez a kontrasztja életünk nagy ellentmondása. Gondolkodásunk és vágyaink habitusai lényegében ugyanolyanok maradtak, mint amilyenek a tudomány kibontakozása előtt voltak, a tudomány azonban radikális módon megváltoztatta azokat a feltételeket, amelyek között hatnak...

...Nem tudunk számot adni magunknak a tudomány működésének eredményeképpen kialakult nyereségeinkről és veszteségeinkről. Annyit azonban már tudunk, hogy jogosulatlan volt az a korábbi optimizmus, amely abban a hitben élt, hogy a természettudományok haladásának el kell oszlatnia a babonát, a tudatlanságot, meg kell szüntetnie az elnyomást azáltal, hogy az észt ülteti a trónra. Bizonyos babonák eltűntek, de a tudománynak köszönhető mechanikai eszközök lehetővé tették, hogy újfajta tévedések és csalódások terjedjenek el még nagyobb körben. Tény, hogy butaság a tudománynak tartozik-követel számlát benyújtani. Ha ezt tesszük, mitológiát gyártunk, megszemélyesítjük a tudományt, saját akaratot és energiát tulajdonítunk neki. Az igazság az, hogy a tudomány szigorúan személytelen, nem egyéb, mint módszer és az ismeretek összessége. Műveletei és következményei azoktól az emberektől származnak, akik alkalmazzák. Passzívan alkalmazkodik a célokhoz és vágyakhoz, amelyek ezeket az embereket hajtják. Éppoly közömbös pártatlansággal adja oda magát az orvostudomány és közegészségügy jóindulatú szolgálatának, mint a háború romboló tetteinek. Egyeseket felemel, új távlatokat nyitva számukra, másokat pedig elnyom, a tulajdonosok pénzügyi nyerészkedésének céljából működtetett gépek szolgájává téve őket.

Minthogy a tudomány semleges a felhasználásával szemben, éppúgy ostobaság a csődjéről beszélni , mint leborulni előtte mint az új korszak kezdeményezője előtt. Abban a mértékben, ahogy ezt a tényt felismerjük, figyelmünket a tudomány alkalmazását ellenőrző emberi céloknak és motívumoknak kell szentelnünk. A tudomány eszköz, módszer, technikák együttese.

Cél a kutatóknak, akik művelik, szélesebb emberi értelemben azonban eszköz, szerszám. Milyen célokra használjuk majd? Megfontoltan, rendszeresen a társadalmi jólét előmozdítására, vagy elsősorban privát meggazdagodásunk céljaira úgy, hogy szélesebb körű társadalmi eredményeit a véletlenre bízzuk? Arra használjuk fel a tudományos beállítottságot, hogy új értelmi és erkölcsi beállítottságokat hozzunk létre, vagy pedig továbbra is alárendeljük a tudomány létrejötte előtt kialakult vágyak, célok és intézmények szolgálatának? Befolyásolhatja a tudományos technika magukat a beállítottságokat, melyek a tudomány használatát ellenőrzik, úgy, hogy összhangban legyenek szellemével?...

Meg kell kísérelnünk jobbá tenni az emberek szívét, tekintet nélkül az új módszerekre, melyeket a tudomány rendelkezésünkre bocsát? Vannak olyanok, magas egyházi és állami pozíciókban, akik ezt kívánják elősegíteni. Abban bíznak, hogy a tudomány által nem érintett erkölcsök és vallás képesek átalakítani az emberi vágyakat és célokat úgy, hogy azok a tudományt és a gépi technológiát áldásos társadalmi célok érdekében használják fel. A pápa legutóbbi enciklikája klasszikus dokumentuma annak az álláspontnak, amely teljes egészében a belső megújulásra kíván támaszkodni, hogy megvédje a társadalmat a tudomány káros
felhasználásától. Egyházi kapcsolataitól teljesen függetlenül számos olyan "entellektüel" van, aki a szükséges feladat elvégzése érdekében a tudományos intelligenciától teljesen különböző belső "szellemi" fogalmakra apellál. De van másik alternatíva is: a-tudományos módszert saját ellenőrző attitűdjeink és beállítottságaink részévé tesszük, az új technikát eszközként használjuk fel arra, hogy a gondolatainkat és törekvéseinket a társadalmi erők tervezett ellenőrzése felé irányítsa...

...A tudománynak harcot kellett folytatnia létéért. Hatalmas ellenségei voltak: az állam és az egyház. Barátokra volt szüksége, és szívesen fogadta a felemelkedő kapitalizmus szövetségét, amely oly hatásosan segítette elő kibontakozását. Ha tendenciájában előmozdította is a szekularizálódást és a túlnyomóan anyagi érdekek létrejöttét, még mindig azt lehetett állítani, hogy lényegében véve összhangban van a hagyományos erkölcsökkel és a vallással. De hiányoztak azok a feltételek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a tudományos módszer komolyan alkalmazható legyen az alapvető hitek és beállítottságok rekonstrukciója terén...

...A személyes szabadság különös eszméjét arra használták fel, hogy igazolják a véletlen ura1mát a társadalmi élet területén. Az a doktrína, amely szerint a széles körű, tartós és objektív társadalmi változások leghatalmasabb eszközét ki kell szolgáltatnunk a tisztán személyes nyereségre irányuló, tisztán privát jellegű vágyak kényének kedvének, az anarchia doktrínája. Életünk jelenlegi bizonytalansága ennek az anarchikus doktrínának a gyakorlati alkalmazásából következik.

Nézzük meg a társadalmi cselekvésnek azt a területét, ahol a tudomány elméletileg feltételezhető módon a leggyorsabban fejtheti ki hivatását, azaz a nevelést. Ha a fiatalokkal foglalkozunk, akkor úgy tűnhet, hogy a tudományos módszerek azonnal kifejtik hatásukat a szellemi beál1ítottságok átalakítását illetően, anélkül, hogy olyan akadályokba ütköznének, amelyeket a felnőttekkel való foglalkozás során le kell küzdenünk. A felsőoktatásban, az egyetemeken és a technikumokban számos kutatást végeznek, és sok tudományos ismeretet adnak elő. De a modern pszichológiának az az alapelve, hogy értelmünk alapattitűdjei a korábbi években alakultak ki. És meg merném kockáztatni azt az állítást, hogy az intellektuális habitusok kialakításának legnagyobb részét az alsó fokú oktatásban, otthon és az iskolában alig-alig érintették a tudományos módszerek. A tudományt még az úgynevezett haladó tanintézményekben is mellékesként kezelik, mint valami sallangot, nem pedig a helyes szellemi beállítottságok fejlesztésének fő eszközeként. Általában úgy tekintik, mint a kész információk egy újabb együttesét, amelyet a hagyományos módszerekkel kell elsajátítani, vagy úgy, mint alkalmi szórakozást. Hogy a tudományos módszer volna mindenfajta hatékony értelmi megközelítésnek és a tantárgyak elsajátításának eszköze, az még csak az elgondolások horizontján sem merül fel. Ha azonban a tudományos módszer nem valami ezoterikus dolog, hanem a leghatásosabb értelmi művelet megvalósítása, akkor axiómává kellene válnia annak, hogy a gondolkodás a megfigyelés és a kutatás tudományos beállítottságainak kifejlesztése a tanulmányok és a tanulás fő feladata. A civilizációnkban rejlő ellentmondás két mozzanatát külön is ki kell emelnünk. Elméletben és szavakban már régen elköteleztük magunkat a demokrácia elve mellett. De mindenütt megszületett a demokrácia kritikája, olyan állítások, hogy a demokrácia nem működik, sőt nem is létezik. Az utóbbi néhány hónapban hozzászoktattak bennünket hasonló kijelentésekhez gazdasági és ipari rendszerünket illetően is.

A dolog lényege az, hogy ha a demokrácia is és a kapitalizmus is válaszúton van, akkor a valóságban kollektív értelmünk van válaszúton. Eleget fitogtattuk értelmünket a természet területén a tudomány és a technológia új és hatalmas eszközeinek a megalkotásával. De még nem vagyunk elég intelligensek ahhoz, hogy megfontoltan és rendszeresen alkalmazzuk ezt az eszközt szociális működésének és következményeinek ellenőrzésére.

Az első lecke, amelyre a tudományos módszer alkalmazása megtanít, az, hogy az ellenőrzésnek összhangban kell lennie a tudással és a megértéssel. Ahol van technika, ott lehetőség van arra, hogy kormányozzuk az erőket és feltételeket azon a  területen, amelyre a technika alkalmazható. Nem kell különösebben felhívnunk a figyelmet, hogy nem tudunk ellenőrzést gyakorolni az emberi viszonyok, a nemzeti, családi, nemzetközi viszonyok területén. Ez annak a bizonyítéka, hogy ezeken a területeken még nem kezdtünk el tudományosan tevékenykedni. A sajtó tele van az oroszországi ötéves- és tízéves tervekről szóló vitákkal. Az a tény azonban, hogy a tervet olyan országban próbálják ki, ahol a mi meggyőződésünktől tökéletesen idegen diktatúra uralkodik, elfordítja figyelmünket az alapvető problémákról. A dolog lényege számunkra nem ez a politikai helyzet és nem is annak kommunista kontextusa. A dolog lényege az, hogy az összes rendelkezésre álló tudás- és szakemberforrások felhasználásával kísérlet történik egy szervezett társadalmi tervezés és ellenőrzés megvalósítására. Ha egy pillanatra elfeledkeznénk a sajátos orosz politikai helyzetről, akkor ebben a kísérletben olyan erőfeszítést látnánk, amely arra irányul, hogy a koordinált tudást és technikai jártasságot a gazdasági erőforrásoknak a társadalmi rend és stabilitás érdekében való irányítására használják fel.

...Az a megállapítás, mellyel kezdtük, az ugyanis, hogy terjedelmét és gyorsaságát tekintve rendkívüli módon változó világban élünk, csak féligazság. Csak a tudomány külső alkalmazásara érvényes. Nem érvényes intellektuális és morális beállítottságainkra. A természeti feltételekről és energiákról tudományosan gondolkodunk, legalábbis néhány ember ezt teszi, és gondolkodásuk eredményei valamennyiünk tapasztalatának részévé lesznek, de a múltból való, mélyen gyökerező és makacs intézményeink útját állják annak, hogy tudományosan gondolkodjunk az emberi viszonyokról és a társadalmi problémákról. Erre vonatkozó szellemi habitusainkat a család, az állam, az egyház és az üzlet intézményei uralják, melyek jóval azelőtt keletkeztek, hogy az ember kialakította volna a kutatás és érvényesítés hatékony technikáját. Ez az az ellentmondás, amelytől ma szenvedünk. Nyomában katasztrófa jár. Lehetetlen túlértékelni azt az értelmi zűrzavart és gyakorlati zavarodottságot, melyeknek akkor kell bekövetkezniük, ha a külső és fizikai hatásokat megtervezzük és szabályozzuk, míg azokat az értelmi beállítottságainkat, melyektől a külső eredmények iránya függ, kiszolgáltatjuk a véletlen, a hagyomány és a dogma egyvelegének. Közismert dolog, hogy természettudományunk messze meghaladta társadalmi ismereteinket, hogy fizikai jártasságunk pontos és széles körű, humán műveltségünk viszont homályos, dogmatikus és sekélyes. Az alapvető baj azonban nem a szociális tényeket illető információk elégtelensége, hanem hogy nem akarjuk elfogadni a tudományos attitűdöt arra vonatkozóan sem, amit ismerünk. Az emberek a természet dolgait illetően évezredeken keresztül a vélemények mocsarában vergődtek. Csak amikor hozzákezdtek ahhoz, hogy kísérletileg használják fel eszméiket, és hogy megalkossák a kísérletezés irányításának technikáját, akkor jutott előbbre rendszerességben és biztonságban a természettudomány. A puszta tényfeltárás semmilyen mennyiségben nem fejleszti a tudományt és a tudományos beállítottságot sem a fizikában, sem pedig a társadalmi ügyek terén. A pusztán felhalmozott és összegyűjtött tények halottak, olyan teher ez, amely csak fokozza a konfúziót. Csak akkor kezd derengeni a fény, ha eszmék, hipotézisek kezdenek ismerkedni a tényekkel, és ha ezek az eszmék és hipotézisek olyan módszerekké lesznek, amelyeknek segítségével kísérletezhetünk: csak ekkor válik lehetővé, hogy a jelentésteli tényeket elválasszuk a triviálisaktól, és hogy az elszigetelt töredékek helyére viszonyok lépjenek. Mihelyt a rendelkezésünkre álló ismeretet és jártasságot kezdjük arra használni, hogy a mindenki számára bőséges és biztosított élet érdekében ellenőrizzük a társadalmi következményeket, nem fogunk többé panaszkodni társadalmi ismereteink elmaradottságáról. El fogunk :indulni azon az úton, amely a társadalomtudomány biztos felépítéséhez vezet, ahogy az emberek felépítették a fizikai tudományt akkor, amikor aktívan használták fel az eszközök és számok technikáját a fizikai kísérletezésben.

Ha így lesz, akkor a nagy tudományos forradalom a múlt minden nagy eredménye ellenére is csak most következik be. Akkor következik be, ha az emberek kollektívan és együttműködve szervezik tudásukat abból a célból, hogy segítségével társadalmi értékeket teremtsenek és biztosítsanak; ha rendszeresen arra használják a tudományos eljárásokat, hogy ellenőrizzék az emberi viszonyokat és irányítsák hatalmas - technológiai gépezetünk társadalmi hatásait. Bármily nagyok voltak is az elmúlt század társadalmi változásai, össze sem hasonlíthatók azokkal, amelyek akkor mennek majd végbe, ha a tudományos módszerben való hitünk társadalmi művekben testesül meg. A depresszió periódusában élünk. A bajoknak az intellektuális funkciójuk, hogy az embereket gondolkodásra késztessék. A depresszió nem nagy ár, ha azt eredményezi, hogy gondolkodni kezdünk annak a rendetlenségnek, zűrzavarnak és bizonytalanságnak az okairól, amelyek társadalmi életünk szembetűnő vonásai. Ha nem nyúlunk vissza okaihoz, nevezetesen a tudomány felemás és véletlenszerű alkalmazásához, akkor az emberiség depressziókat fog átélni, minthogy ezek nem mások, mint megtervezetlen társadalmi életünk grafikonjai. A fizikai ellenőrzésben elért tudományos teljesítmények története bizonyítja, hogy a társadalmi jelenségek is ellenőrizhetők. Emberi intelligenciánk és bátorságunk van mérlegen, nem hihető, hogy az emberek, akik a fizikai felfedezések, találmányok Technikáját létrehozták és oly tökéletesen használják fel, meghátráljanak a végtelenül fontosabb emberi problémák elől.

Fordította: Vajda Mihály

in: Pragmatizmus , Bp., Gondolat, 1981., 516-530 o.

John Dewey filozófiai álláspontját, a William James által már korábban képviselt pragmatizmust az Esszék XII. részében így jellemzi: .”..James szerint a pragmatizmus intellektuális hangulat, beállítottság, másrészt az eszmék és az igazság természetéről szóló elmélet, végül a va1óságról szóló elmélet. Azt hiszem, hogy könyve alcímében - ‘Új elnevezés néhány régi gondolkodásmód számára’ - a pragmatizmust mint módszert emeli ki...A módszerre vonatkozó legrövidebb és egyben legátfogóbb formula a következőképpen hangzik: ‘Azt a beállítottságot, amely hátat fordít az «első» dolgoknak, az alapelveknek, a "kategóriáknak", a feltételezett szükségszerűségeknek, és arccal a «végső» "végső" dolgok, az eredmények, a következmények, a tények felé fordul"...De a pragmatizmust "kezdték szélesebb értelemben is használni, az igazság meghatározott elméletének értelmében" - nem más ez, mint annak genetikus elmélete, amit igazságon értünk". Az igazság magától értetődően az eszme és a valóság megegyezését, korrespondenciáját jelenti,  de mit jelent a megegyezés, a korrespondencia? A racionalizmus számara "statikus, élettelen reláció", amelyik olyannyira végső, hegy semmi többet nem mondhatunk róla. A pragmatizmus számára viszont az eszméknek azt az irányt mutató vagy irányító hatalmát jelenti, amellyel "újból elmerülünk a tapasztalat részleteiben"......"minden eszme, amely sikeresen vezet át bennünket tapasztalatunk egyik részéből annak bármely más részébe úgy, hogy kielégítően kapcsolja össze a dolgokat. megbízhatóan működik, leegyszerűsít, munkát takarít meg... épp ennyire ...éppen ennek a mértékében igazi.”